| Magáról...
Ruttkai Éva
(Budapest, 1927. december 31. — Budapest, 1986. szeptember 27.)
„Kétéves voltam, amikor először léptem színpadra Lakner bácsi gyerekszínházában… A nevemet is Lakner bácsitól kaptam,… mert anyakönyvi kivonatomban Russ Éva áll. Lakner bácsi ajándékozott meg a nevemmel, ő hívott így: Ruttkai Évike… Tíz évig voltam gyerekszínész, s ezalatt a tíz év alatt olyan szerepeket játszottam, mint a Kis Lord, a III. Richárdban a kis herceg és olyan nagy színészekkel játszottam együtt, mint Darvas Lili, Somlyay Artur. És olyan nagyszerű rendezők rendeztek, mit Hevesei Sándor, akinek köszönöm, hogy színésznő lettem. Mert az egyik főpróbán odahívott engem Hevesi Sándor és azt mondta — raccsolt, emlékszem,
már beteg volt, botra támaszkodva jött, leült és — azt mondta nekem: Kislány, ha nem bízod el magad, belőled nagyon jó színésznő lesz.
Én ezt soha nem felejtettem el. Tíz évig voltam gyerekszínésznő, akkor kiöregedtem,… s mert anyám így tartotta jónak, ezután inkább az iskolával foglalkoztam. Három évig bírtam, aztán elemi erővel kitört belőlem ismét a színpad utáni vágy, s akkor elhatároztam, hogy színésznő leszek.
És tizenhét éves koromban az is lettem.
1945-ben fölléptem a Zeneakadémián, szavaltam, ahol is Jób Dániel, a Vígszínház akkori igazgatója meglátott és leszerződtetett. Három hónappal később a beteg Tolnay Klári helyett beugrottam Molnár Ferenc Hattyú című darabjának főszerepébe. De még tizenhét sem voltam akkor, s azt a híres viccet, amely úgy szól a darabban, hogy: Hány éves Alexandra? — kérdezik a mamától, mire a mama azt válaszolja: Huszon. — Na, de huszon mennyi? — a mama újra válaszol: Semmi, ezt én találtam ki, mint anya; — szóval ezt ki kellett hagyni a darabból, mert tudvalevőleg a színpad fiatalít, hál� Istennek, úgy hogy még a tizenhét évemet is nehezen hitték el a nézők.
Vígszínházi éveim aztán szorosan összefüggtek Jób Dániel személyével, mert hiszen a színház szenvedélyes kapcsolatok láncolata. Az igazgató dolga, hogy többszerelmű legyen… Szenvedélyes kapcsolat kell, hogy fűzze társulatának tagjaihoz az igazgatót… Húsz éves voltam, amikor a Vígszínházból három év után el kellett jönnöm, mert a színházat államosították és nem akartam ott maradni. Én nem lettem hűtlen a Víghez. A Vígszínház változott meg… nem éreztem kedvet tovább ott maradni…
Vágytam a klasszikusokra, ezért mentem a Nemzetibe. Akkor nagyon sok színház hívott… de én tudtam: még húszéves sem vagyok, nem jártam iskolába, tehát szükségem van tanulásra, tapasztalásra, hogyan kell például verses darabot játszani, hogyan kell sokfélét játszani. Rengeteget tanultam a Nemzetiben… Bajor Gizivel játszottam, Somlyay Arturral, Rátkai Mártonnal, Ladomerszky Margittal, Olty Magdával, sorolhatnám a színpadi csodákat, egyiket a másik után, akikkel akkor együtt lehettem a színpadon… Emlékszem, a Rettenetes szülők című darab ment a Művész Színházban, Várkonyi Zoltán akkori színházában, Gábor Miklós szerepelt ott. Én akkor a Vígszínház tagja voltam, úgy mondták, a Vígszínház üdvöskéje. Édesanyámmal elmentem a Művész Színházba és megnéztem az előadást. Nagyszerű volt. Néztem Gábor Miklóst s mondtam anyámnak, abszolút szerényen: ez férfiban olyan, mint én nőben. Tetszett, nagyon tetszett, s arra gondoltam magamban, igen, ettől az embertől szeretnék egy gyereket…
Két éve voltunk házasok, amikor huszonöt éves koromban megszületett Julika. Olyan, amilyenre vágyódtam. Sajnálom, hogy nem lett több gyerekem. A hetedik hónapig játszottam. Inkább színésznő voltam, mint anya. Alig töltöttem időt vele. Május végén született, augusztusban már forgattam. Anyukám kis kocsiban tolta ki a Ligeten át a filmgyárig. Ott szoptattam. Addig leálltunk a forgatással. Később jöttem rá, micsoda veszteség, nagy kár volt így — de nem lehetett máshogy. Amikor nagy szerepre készült Miklós, akkor én kerestem a pénzt. Rádióztam, filmeztem — és fordított helyzetben ő is megtette ugyanezt. Próbáltuk egymás válláról levenni a terheket…
Amikor kettőnk házassága évtizedekkel később felbomlott (mi ketten már tudtunk róla, de a világ még nem tudta, és ez számomra meglehetős nagy konfliktust okozott), Miklós bölcs volt, folyton azt mondta nekem: Ne szégyelld magad, kérlek, ne szégyelld magad! Nagyon nagyra becsültem Miklós intellektusát; ő engem partnernek érzett ebben s ez nekem mindig nagy önbizalmat adott…
A felszabadulást követő első nagyszínházi Csehov-előadásban nagyon fiatalon már játszottam a Vígszínház színpadán, a Három nővérben Natalját… Következett a Sirály a Néphadsereg színházában, nyolc évvel később… Sok év múlt el ismét. És 1970-ben ugyanazon a színpadon (csak most már ismét Vígszínháznak hívják), ahol Nyina voltam, a Ványa bácsi Jelena Andrejevnáját játszhattam Latinovits Zoltán Ványája és Darvas Iván Asztrovja mellett… A Három nővért 1972-ben nem akartam játszani. De Horvai István, a rendező mesélni kezdett… aztán elvállaltam Mását… aztán a Cseresnyéskert, 1974-ben Ranyevszkaja… Igen, Csehov szerepeim — még a Kutyás hölgy filmváltozatában Ija Szavvina magyar hangja is én voltam — megerősítik bennem, hogy nincs modernebb író Csehovnál. Talán egyedül Shakespeare. Mert ő még régebben élt…
Miskolcon, az Ilyen nagy szerelemben, amikor ott vendégszerepeltem, Lídiát játszottam. Latinovits Zoltán volt a partnerem. Nem mertem ránézni. Elkezdtük a próbát: fekszik az ágyban Peter, s én, Lídia fésülködöm. Peter azt mondja: Lídia — nekem oda kell néznem. Odanéztem — és az én szemem nézett vissza! Leállt a próba. Nem tudtam folytatni… Mint később kiderült: ő is félt tőlem, s az éjjeliszekrényére kitette a képemet, hogy barátkozzon. A színdarab végén az esküvő… Másnap kaptam a hosszú levelet.
Gyönyörűséget. És előadás után a tánc. A bordó kordbársony zakója, amit Somló Istvántól kapott. Az eső. A séta vele. Életünk első grogja. Hazakísért. Fölmentem, kinéztem: ő ott állt az ablak alatt! Az embernek örökké lányszíve marad. Az élet tud olyan lenni, mint a mese. De annak ára van. Nem lehetsz latolgató, meg fukar. Fél étkor néztünk a miskolci tükörbe, s attól kezdve minden premier napján fél hétkor virágcsokrot kaptam tőle olyan gyönyörűséges sorok kíséretében, amelyektől megemelkedik, aki kapja. Téptük egymást, de mi értettük egymást legjobban. Amit én csináltam, senki nem tudta úgy szeretni, mint ő…
Soha nem titkoltam a koromat. Enyhén szólva ezt a titkolózást csacsiságnak tartom. Az ember végső soron a legnagyobb csatát önmagával vívja, tehát ostobaság önmagamat becsapni. Amúgyis nehéz, olyan nagyon nehéz életünk minden pillanatában szembe nézni önmagunkkal. Önmagunkat továbbvinni, önmagunkat életben tartani. Elszámolni önmagunkkal: ez szünet nélküli gyötrelem…
A színháznak mindig van primadonnája. Van. Amióta a színház színház.
A színésznő beérik, eljut egy olyan pontra, amikor minden elképzelhető vele, amikor a még és a már pillanatában van. Még tud játszani, ha kell tizenöt éveset is, már tud játszani harmincat is, és ez minden színház és minden színész életében csodálatos korszak, gondolom tíz év. Ezzel a lehetőséggel minden színház élni fog. Ilyenkor mondják a rendezők a színésznőről: csillag van a homlokán. A csillag fény jelent. Talán jobb lenne úgy mondani: a színésznő gyémánt, hiszen csiszolják.
S ha egy színésznő élete során huszon valahány évesen Jászai díjat kap, huszon… még egy Jászai-díjat, harminc évesen megkapja a Kossuth-díjat, harminc nemtudom hány évesen Érdemes művész lesz, még negyven előtt Kiváló, aztán negyven éves kora után megkapja a Pro Arte-díjat, akkor mégiscsak érezheti úgy, hogy ő itt valamivé csiszolódott, valaminek a részese.
Nem hiszem, hogy nagyképű vagyok. Hiszen nem mondok semmi olyat, amiért meg ne dolgoztam, meg ne szenvedtem volna. Minden ember, aki gondolkodik, lát, érez, megpróbálja mindazt, amit átélt, tapasztalt, megszenvedett, kinccsé varázsolni. Mint a csillag fönt az égen.
Nem lehet pontosan tudni, hogy mi az én jelentőségem, de biztos, hogy csillagként kell szolgálnom. S ez nem a ragyogás, nem csak a ragyogás, mert hiszen a csillagnak dolga van. A csillagnak az a dolga, hogy messzire világítson. És ez nagyon nehéz…”
Ruttkai Éva
Főbb színházi szerepei:
Alexandra (Molnár F.: Hattyú), Lujza (F. Schiller: Ármány és szerelem), Johanna (Shaw: Szent Johanna), Júlia (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Natasa (Tolsztoj-Piscator: Háború és béke), Lüszisztraté (Arisztophanész), Zília (Heltai J.: A néma levente), Cleopatra (Shakespeare: Antonius és Cleopatra), A színésznő (Molnár F.: A testőr), Annie (Molnár F.: Játék a kastélyban), Jolán (Molnár F.: Az ördög), Lídia (Kohout: Ilyen nagy szerelem), Margit (Goethe: Faust), Mici (Feydeau: Egy hölgy a Maximból), Maggie (Williams: Macska a forró bádogtetőn), Erzsébet (Bruckner: Angliai Erzsébet), Lavínia ( O'Neill: Amerikai Elektra), Lotte (Haks), Nyina (Csehov: Sirály) Jelena Andrejevna (Csehov: Ványa bácsi), Claire (Dürenmatt: Az öreg hölgy látogatása)
Filmjei:
Lila ákác (1934), Beszterce ostroma (1948), Szabóné, (1949), Ludas Matyi (1949), Kis Katalin házassága (1950), A selejt bosszúja (1951) Különös házasság (1951), Költözik a hivatal (1951), Én és a nagyapám (1954), Lilomfi (1954, Egy pikkolo világos (1955), Budapesti tavasz (1955), Különös ismertetőjel (1955), A császár parancsára (1956), Keserű igazság (1956), Mese a 12 találatról (1956), Nem igaz (1956), Ünnepi vacsora (1956), Éjfélkor (1957), Sóbálvány (1958), Micsoda éjszaka (1958), Kard és kocka (1959), Álmatlan évek (1959), Alázatosan jelentem (1960), Az arc nélküli város (1960), Három csillag(1960), Amíg holnap lesz (1961), Asszony a telepen (1962), Piros betűs hétköznapok (1962), Az utolsó vacsora (1962), Foto Háber (1963), Butaságom története (1965), Egy magyar nábob - Kárpáti Zoltán (1966), A múmia közbeszól (1967), Kártyavár (1967), Tanulmány a nőkről (1967), Keresztelő (1967), A hamis Izabella (1968), Alfa Romeo és Júlia (1968), Történelmi magánügyek (1969), Utazás a koponyám körül (1970), N.N. a halál angyala (1970), Csak egy telefon (1970), Szindbád (1971), Volt egyszer egy család (1972)
Televíziós szerepei:
Papucs (1958), A szerző ma meghal (1961), Két üres pohár (1962), A vak (1962), Kreutzer szonáta (1963), Lajos király válik (1964), Látszat és valóság (1966), Távolsági történet (1966), Bözsi és a többiek 1-3 (1967-70), Az aranykesztyű lovagjai (1968), A férfi (1968), A régi nyár (1969) Olykor a hegedűk is (1969), Én, Prenn Ferenc (1969), Komédia a tetőn (1969), Lujzi (1970), Tévedni isteni dolog (1970), A képzelt beteg (1971)
Könyve: Parancsolj, tündérkirálynőm! (1989)
Irodalom: Gyárfás M.: Színészkönyv (1958)
Sándor I.: Arcok, szerepek (1971)
Szigethy G.: Ruttkai (1987)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT